">
2018. május 17. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Amint a zsidóknak mondtam, úgy nektek is ezt mondom: már nem leszek sokáig köztetek. Mert jön a tolvaj, a rabló, aki kilop Engem a Szentostyából és a Borból. Nem lesz többé az Én Testem és Vérem az oltáron. Helyette mindenféle ocsmányságot, a csúszó-mászókat fogják imádni és a nép elé állítani. Sokakból ez nagy undort fog kiváltani, és elfordulnak az Egyháztól. Ekkor következik be a teljes és végleges szakadás. Gyermekeim már nem fogják tudni, hogy hova forduljanak, ezért sokan elhagyják még a hitüket is, és más vallásokban keresnek maguknak vigaszt. De mindez nem fog sokáig tartani. Ellenfeleim napjai, órái, percei meg vannak számlálva. Visszajövök, és szám leheletével elsöpröm a gonoszt. A pokol fenekére taszítom, és ezer évre megláncolom. Felvirágoztatom az ezer éves béke uralmát, amely a béke és a szeretet országa lesz.
Kedves gyermekeim! Ti, akik Hozzám tartoztok, örüljetek, vigadjatok és reménykedjetek Bennem, mert amikor visszajövök, meglátjátok üdvösségeteket. Amíg a veszedelem tart és ez a mindenféle ocsmányság napvilágra kerül, rejtőzzetek el! A rejtekben mutassátok be a Szentmisét, ott imádjatok Engem! Ha egy pap csak egymagában mutatja be a Legszentebb Áldozatot, már ez is kiengesztel Engem a legmagasabb fokon, és fenntartom miatta ezt a világot.
Gyermekeim! Az idő rövid. Soha nem látott szörnyű események követik most egymást. A világháború nem várat sokat magára. Már előre kitervelték, kiforralták bosszújukat egymás iránt, és megvan a forgatókönyvük, hogy hogyan robbantsák ki. Eszméletlen nagy pusztítást foknak okozni. Órák alatt emberek millióit fogják kiirtani. De ti ne féljetek: Nálam biztonságban vagytok. Mostantól fogva imádkozzatok az áldozatokért, akik az életüket fogják veszíteni a háborúban, hogy még mielőtt lelkük kiröppenne porsátor testükből, megkapják Tőlem a bűnbánat kegyelmét, és megmentsem őket a kárhozattól.
Megáldalak titeket Szívem csodálatos, minden emberi értelmet meghaladó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítések: Máté 24, 4-13: „Jézus azt válaszolta nekik: »Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket. Mert sokan fognak jönni az én nevemben és azt mondják: ‘Én vagyok a Krisztus’, és sokakat félre fognak vezetni. Harcokról és háborús hírekről fogtok majd hallani. Vigyázzatok majd, meg ne rémüljetek. Ennek be kell következni, de ez még nem a vég. (Dán 2,28) Mert nemzet nemzet ellen támad és ország ország ellen. Sokfelé éhínség lesz és földrengés. De mindez csak a fájdalmak kezdete lesz. Akkor majd gyötrelmeknek vetnek alá benneteket és megölnek titeket. Gyűlöletesek lesztek minden nemzet előtt az én nevemért. Sokan megbotránkoznak majd, elárulják és gyűlölni fogják egymást. Sok hamis próféta támad és sokakat félrevezetnek. Mivel megsokasodik a gonoszság, sokak szeretete kihűl majd. De aki kitart mindvégig, az üdvözül.”
Elmélkedés Jézusról és a papság eszményéről:
Ilyennek láttam Jézust álmomban: édes kettesben voltam Vele, mint legközelebbi családtag, mint Hitvestárs. Csodálatos volt megtapasztalni az Ő végtelen kedvességét, közvetlen szeretetét, elragadó bájosságát, ami egy egyszerű, de nagyszerű Ember csodálatos viselkedése, beszéde, közvetlensége, szeretete. Egyszerűen csodálatos volt Vele lenni, és életem legnagyobb vágya, hogy újra Nála lehessek, és örökre Vele maradjak. Nem volt Benne semmi fennkölt, semmi úrias, semmi távolságtartás, semmi lehajlás, semmi felsőbbségérzet: Ő egyenrangúnak mutatta magát Velem azért, hogy egységben tudjak Vele érezni, beszélni, szeretni. Tehát Ő ugyanolyan, mint bármelyik ember, csak annyiban különbözik, hogy tökéletesen szeret. Csodálatos az Úr Jézus, csodálatos! Ez a drága, egyszerű ács, a Megváltó, Aki csak mosolyog és szeret, és közvetlenül társalog. Ő egy akar lenni velem, egységben akar élni velem. Ugyanakkor rendkívül diszkrét és mérhetetlen tisztelet van Benne irántam. Egyszóval: csodálatos, és mindig visszavágyom Hozzá.
Nagy boldogság megélni azt, hogy Ő itt is velem akar lenni, elrejtőzve a Kenyér és a Bor színei alatt, táplálékul adva magát, hogy lelkemet megmentse a pusztulástól, mert Ő az én Erőforrásom, Védőpajzsom, Megváltóm, Megmentőm, Istenem és Mindenem. A legnagyobb boldogság Vele lenni, csak Rá gondolni, és szüntelen imádni, Vele társalogni és a legbensőségesebb, személyes kapcsolatban élni. Ezt jelenti nekem az Úr. Szavakba nem tudom foglalni az Ő végtelen szeretetét, és azt a szeretetet, amelyet Tőle kaptam, hogy viszontszerethetem Őt. Soha nem akarok Tőle elszakadni: inkább odaadom az életemet is Érte, mint ahogy Ő értem.
Az Úr közeledni akar, személyes kapcsolatban akar lenni velünk. Jóllehet, azt mondta, hogy Király vagyok és Úr, és jól mondjátok. Mégis megmosta a tanítványok lábát, és ezzel alázatra akarta tanítani az apostolokat, hogy ők is így cselekedjenek.
Egy papnak, ha követni akarja az Urat, mély alázatban kell élni, és olyan közvetlen, baráti kapcsolatot kell kialakítani minden emberrel, a legszegényebbtől a leggazdagabbig, hogy a hívek megnyíljanak felé, és őszintén feltárják problémáikat, sérelmeiket, örömüket és bánatukat. Egy pap soha nem zárkózhat be az önmaga tákolt fellegvárba, hanem egységben kell lennie a nyájjal, együtt kell velük élnie, mint az Úr Jézus tette, amikor a Földön élt, Aki azt mondta Magára, hogy „Én vagyok a juhoknak az ajtó. Aki Rajtam keresztül ki-be jár, az legelőre talál.” A juhok ismerték a pásztor hangját, érezték testének illatát, és így tudták fölismerni, és követni Őt.
A papnak hagynia kell teljesen szétszedni magát, hogy a hívek számára mindig elérhető legyen, hisz ők az ő családja, ahogy Jézus mondta: „aki megteszi Atyám akaratát, az Nekem mind testvérem, nővérem és anyám”. Bonajunkta atya is ilyen pap volt. Nagyon gyönyörű a papi hivatás, de csak akkor, ha életszentséggel párosul. A probléma mindig ott kezdődik, hogyha a pap külön utakat akar járni. Jézus mindig egy volt a nyájjal, és városról-városra ment, hogy mindenütt hirdesse az Isten Igéjét. Csodáival elnyerje az emberek hitét és bizalmát, és így az örök üdvösségre vezesse őket. Ezért fontos a cölibátus, hogy a pap osztatlan szívvel csak Istent és a rábízott nyájat szolgálja. Mindenkié és senkié: ez a pap élete.
Az Úr Jézus nem a díszes miseruha és a süveg ellen van, amennyiben ezt az Ő tiszteletére viseli a pap, püspök. A tömjénezés, a zenék az Úr Jézus tiszteletére vannak. A püspöknek és a papnak teljes közvetlenséggel, szeretettel kell törődnie a nyájjal, mint a pásztor, aki minden este végignézte a báránykái lábát, és ha tüske ment bele, akkor ő maga húzta ki. A püspöknek is így kell törődnie papjaival és a kispapokkal, hogy bizalmat ébresszen, és segítő szeretettel törődjön velük. Ki kell kérni a véleményüket, és hogyha azok helytállóak, azokat meg kell fogadni, akár mint tanácsot. Soha nem szabad, hogy féljenek a püspöktől. Neki egy olyan közvetlen, szeretetteljes kapcsolatot kell fenntartania papjaival és a hívekkel, mint egy jóságos édesapának a gyerekeivel, a családjával. Erről a közvetlenségről II. János Pál jutott eszembe, aki pápa volt, és mégis hagyta, hogy ölelgessék. Odament közéjük, és együtt ünnepelték Jézust. Ami nagy volt a szent pápákban és papokban, hogy soha nem önmagukat adták, hanem mindig Jézust. Ahogy Teréz anya is mindig Jézust látta az elesettekben és Jézusként gondoskodott róluk: ettől volt ő szent. Egyedüli példakép minden ember számára csak az Úr Jézus lehet, Aki úgy szeretett minket, hogy az életét adta értünk.
