2012. január elsején jelen volt a szentmisén és a forrás megáldásán Mária Magdolna is Nagyfaluban. A következő látomásokban volt része.   (www.engesztelok.hu)
Szentmise kezdetén

A Legszentebb Szentháromság a Szűzanyával együtt minden zarándokot megáldott, akik eljöttek a Szűzanya Istenanyaságának ünnepére és a forrás megáldására.
Ezután a Mennyei Atya így szólt hozzánk: “Drága gyermekeim! A világban történő katasztrófák megtisztíthatják a gondolkodásotokat. Ha minden csapást elhárítanék, akkor szünet nélkül bele kellene avatkoznom a ti életetekbe, sőt még a szabad akaratotokat is el kellene vennem tőletek. Mégis végtelen szeretetem által fontos esetekben beleszóltam a történelem menetébe és a ti sorsotokba. Gyermekeim, némelykor úgy segítek nektek, hogy nem segítek. Így történt ez zsidó népemmel is. Én azért választottam magamnak népet, hogy a nép által terjesszem az igaz hitet és majdan átvezesselek titeket az Újszövetségbe. Egykor védtem szeretetemmel Izraelt. Most azonban már nem védem. Mert Izraelben nagyon elterjedt a bálványimádás. A babiloni fogság annak idején akkora csapás és csalódás lett számukra, hogy újból átgondolták történelmüket. Mivel most tiszta szándékkal keresték az igazságot, Szentlelkemmel megvilágosítottam elméjüket. Ennek eredménye lett az ószövetségi Biblia első könyveinek a megszületése, amelyek helyes mederbe terelték gyermekeim vallásosságát. Attól kezdve soha többé nem imádták a bálványokat. Kicsinyeim, tanuljatok a kisebb csapásokból, melyek naponta érnek titeket! A csapások által megedződtök hitetekben    természetesen, ha nem hagyjátok el magatokat. Nagyon szeretlek titeket! Én mindig a javatokat akarom. Megáldalak titeket végtelen atyai szeretetemmel az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Evangélium előtt
A Szentlélek Isten így szólt hozzánk:
“Drága gyermekeim! Atyám mindnyájatokat megbecsül, hiszen gyermekeivé fogadott titeket. Atyám szemében nem vagytok akárkik. Nélkülünk azonban semmik vagytok. Csak Velünk lehettek nagyok! Sose legyetek elégedetlenek magatokkal és sorsotokkal! Gondoljatok a vakokra, a süketekre, a némákra és azokra, akik rokkantnak születtek. A Mi szemünkben mindnyájan az elsők vagytok.
Gyermekeim, hozzátok ki magatokból a legtöbbet, amit adottságaitok megengednek! Ne csak értelmileg, hanem erkölcsileg is képezzétek magatokat! Aki csak az eszét képezi, az bűnöző is lehet. Ezért kell nektek az erkölcsi tartás. Ha műveltségetekben fejlődtök, de vallási képzésetek ettől elmarad, erkölcsi képességeitek egy gyermek szintjén maradnának. Aki elégedetlen magával, az sosem fogja megtalálni lelki békéjét. Gyermekeim, tűzzetek ki magatoknak szép, nemes célokat, de ne a magatok érvényesüléséért! Szeressétek magatokat helyesen, akkor felebarátaitokat úgy fogjátok szeretni, mint magatokat. Ehhez kérjétek bátran az Én segítségemet.”
Evangélium után
A Szentháromság személyei között láttam egy párbeszédet. A Mennyei Atya azt mondta Jézusnak: “Szent Fiam, türelmem immár elfogyott. Igazságosságomat kiárasztom teremtett gyermekeimre. A Sátán már nagyon sok lelket elszakított Tőlem. Nagy fájdalmat élek át egyetlen lélek elvesztéséért is atyai szent szívemben. Szentlelkemmel a bűnösöket megtisztítom vétkeiktől, alázatos gyermekeimet pedig felemelem gyarlóságaikból és szentté teszem őket.”
Jézus azt felelte:  “Atyám legyen minden szent akaratod szerint!”
Ezután a Mennyei Atya a Szentléleknek a következőt mondta: “Készülj! A te feladatod lesz, hogy gazdag kegyelmeiddel megújítsd minden gyermekem lelkét!”
A Szentlélek azt felelte: “Bízom benned Atyám és abban, hogy szent terved sok lelket vissza fog téríteni hozzánk!” Majd a Mennyei Atya újból Jézushoz fordult és azt mondta neki: “Szent Fiam, a te feladatod pedig az lesz, hogy megmutasd végtelen irgalmamat és szeretetemet az egész emberiségnek. A Nagy Figyelmeztetés lesz az utolsó lehetőség gyermekeim számára, hogy megtérhessenek, és hogy megláthassák a teljes igazságot.”
E párbeszéd után a Szűzanya így szólt hozzánk: “Drága kicsinyeim! Hamarosan véget érnek a jelenések  Medjugorjéban és egyéb zarándokhelyeken. Készítsétek a lelketeket! Imádkozzatok egymásért folyamatosan. Lelketeket tartsátok mindig tisztán. Mert nem tudhatjátok, melyik pillanatban látogatja meg Szentfiam igazságos bíróként az egész emberiséget. Törekedjetek arra, hogy betartsátok Isten szent törvényeit! Gyakoroljátok az irgalmasság testi-lelki cselekedeteit! Mert ezen cselekedetek alapján fognak számon kérni titeket. Imádkozom értetek!”
A Szűzanya megosztotta velem azt a titkot, hogy az ő közbenjárásának köszönhetjük a Szentháromság hegyet és mindazokat a kegyelmeket, melyek onnan áradnak szüntelenül az egész világra, és különösen Magyarországra. Szűzanya: “Drága kicsinyeim! Ezek a kegyelmek megerősítenek titeket állhatatosságotokban. Ne hagyjátok abba az engesztelést! Szentfiamnak szüksége van a ti imáitokra, melyeket kegyelemmé alakítva kiáraszt az egész emberiségre.”
A szentmisén a Szűzanya szüntelenül közbenjárt azokért a lelkekért, akik kíváncsiságból jöttek a forrás megáldására. Ekkor a Mennyei Atya oda lépett a Szűzanyához és így szólt hozzá: “Szeretett leányom! A mai napon sokan ünneplik a Földön Istenanyaságodat. Szeretetem jeléül meg akarlak ajándékozni téged. Mondd el nekem bátran, mit kívánsz Tőlem?”
A Szűzanya szeretettel azt válaszolta: “Atyám, csak annyit kérek Tőled, hogy kegyelmeiddel érintsd meg mindazon gyermekeid szívét, akik részt vesznek a szentmisén és a forrás megáldásán.”
 Jézus megmutatta nekem, hogy ezen a napon nagyon sok lélek kiszabadult a tisztítótűzből felajánlott imáink és áldozataink hatására. A forrással kapcsolatban pedig azt láttam, hogy a forrás fölött a Szentháromság egyesített szent szíve van jelen állandóan, melyből folyamatosan árad a szent vér és víz a forrásba. Ez egészen meg fogja tisztítani azokat, akik isznak belőle és hisznek abban, hogy ez a forrás valóban Isten ajándéka minden ember számára.
Szűzanya: “Gyermekeim, lelkileg beteg testvéreiteknek is vigyetek a forrásból. A Szentlélek Isten kegyelmével az ő szívüket is meg fogja egészen érinteni.”
Szentáldozás
A Szűzanya mielőtt megáldoztatott minket azt mondta nekünk:
“Gyermekeim, jöjjetek bátran hozzám kéréseitekkel! Én örömmel segítek nektek, hogy szívetek egészen Szentfiamé lehessen.”
A Medjugorjei rózsafüzér alatt
A kék égbolton egy fényes hullócsillagot láttam, melyet három nagy fényes üstökös követett. Az üstökösök és a csillag megálltak a forrás fölött.  Ezek egyre nagyobbak lettek, és a fényből kilépett a Szűzanya és a Szentháromság. Az Égiek mindnyájunkat megáldottak.
Majd a Szűzanya így szólt hozzánk: “Drága gyermekeim! Nagyon boldoggá tettetek minket, hogy ilyen sokan eljöttetek. Hatalmas áldozatotokkal és buzgó imáitokkal nagyon sok lelket megmentettetek a kárhozattól. Szentfiam hálásan köszöni segítségeteket. Legyetek boldogok, és ne szomorkodjatok! Mert boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek. Higgyetek kicsinyeim! Hit nélkül elvesztek. Nagyon szeretlek titeket! Szüntelenül közbenjárok értetek, és a ti üdvösségetekért. Édesanyai szent szívembe zártam neveteket. Imádkozzatok továbbra is! Mert nagyon sok komoly megpróbáltatás vár rátok az elkövetkezendő időkben. De ne féljetek, mert az én oltalmam alatt álltok. Köszönöm gyermekeim, hogy elfogadtátok meghívásomat. Megáldalak titeket az állandó készenlét lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Ezután megnyílt az égbolt, és a Szűzanya a Szentháromsággal együtt fölmentek a Mennyországba.