2018. 03. 08, Csütörtök

Az égiek az egyik üzenetben nemrég azt mutatták, hogy Isten parancsára az angyalok egy hatalmas aranykerítést (amit fény vett körül) helyeztek el a nagy Magyarország határaihoz. Akkor láttam, hogy a kerítés fölfelé emelkedik és egyre magasabb lesz. Azt is észrevettem, hogy ahogyan az ég felé halad a teteje egy kupolához hasonlít, de egy ponton megállt. A távolból Isten hangját hallottam, aki így szólt:

„Ha a mostani keresztény kormányotok nyeri idén a választást, akkor az aranykerítés teljessé válik, amely hatalmas oltalmat fog jelenteni számotokra.”

 

Ez a látomás mélyen megérintett, mert világossá vált számomra, hogy az arany kerítés valójában azt a kalitkát jelenti, mely Pio atya próféciájában szerepelt: „Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenve­dés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberi­ségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őr­angyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes len­ne erősebben kérniük hathatós oltalmát orszá­gukra!”

 

Jézus a kalitkával kapcsolatban azt mondta:

 

„Jól láttad gyermekem, hogy az arany kerítés egy azzal a kalitkával, melyet Pio atya annak idején megjövendölt. A kalitka nem mást jelent, mint biztonságot és védelmet. A madár kirepül belőle, és ezzel megnyitja az ajtót mindazoknak, akik Magyarországra akarnak jönni. Itt nemcsak a magyar testvéreitekről van szó, hanem mindazokról a testvéreitekről is, akik Európából, Izraelből és a világ más területéről fognak érkezni. Ezek az emberek készek lesznek arra, hogy alkalmazkodjanak a ti törvényeitekhez és keresztény értékeitekhez. Azt akarom, hogy Magyarország a kereszténység bástyája legyen. Egy olyan jövő áll előttetek, amely történelmet fog írni a XXI. század korszakának nagy zűrzavara közepette. A döntés a magyar nép kezében van. Minden magyar embernek dönteni kell arról a szavazás során, hogy Isten oldalára fog állni (ami felvirágzást jelent) vagy az ellenkező oldalra (ami mindent romba dönt).”


Mária Magdolna