2011. 12. 14. Anna Terézia
http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/nyiljatok-meg-eltte
2011. 12. 14. Anna Terézia
http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/nyiljatok-meg-eltte
Gyermekeim (Mt 11, 16-19) Olyan gyerekekhez hasonlítottam ezt a nemzedéket, akik a piacon tanyáznak, és ellentétes dolgokat kiabálnak egymásnak. Furulyáztunk, de ti nem táncoltatok, siratót énekeltünk, de ti nem sírtatok. Miért nem fogadja el a nép Isten üdvözítő végzését? Miért utasítják el Jánost, és miért nem fogadnak el engem? Ezt az engedetlen gyerekekről szóló hasonlattal fedtem fel. Ki tehet igazságot ekkora makacsság mellett? Az emberek is mást akarnak, Isten végzése is egészen más. Sajnos az üdvösség elérésének legfőbb akadálya saját magatok vagytok. Egyedül a bűnbánat tud elfordítani önmagatoktól, és tesz képessé arra, hogy hozzám forduljatok. A Keresztelőt túlságosan szigorúnak találták, és bolondnak nyilvánították. Engem pedig, kevésbé szentnek tartottak, aki a bűnös emberekkel barátkozik. Mégis mindkettőnk mögött Üdvözítésem végzése áll. Mert János, a keresztelő, a végső idők prófétája, és útkészítője, magam pedig a végső idők meghozója vagyok.
Jézus
URam! Add, hogy jól használjam fel a nekem rendelt időt, időben visszatérjek Hozzád! Ámen

2017. december 13. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Egy nagy pusztulás előestéjén álltok. Az emberek bűnt bűnre halmoznak. Atyám keményen megfenyíti mindazokat, akik nem akarnak Róla tudomást venni, és figyelmen kívül hagyják törvényeit. A jók a gonoszokkal együtt fognak elpusztulni. De a jók megkapják örök jutalmukat a Mennyben, míg a gonoszok örökké bűnhődni fognak a pokolban.
Gyermekeim! Csak egyetlen mentségetek maradt: az Én végtelen irgalmam. Ha Hozzám könyörögtök, megmentitek lelketeket. Fogadjátok meg figyelmeztetésemet, tisztítsátok meg lelketeket minden bűntől, a bűnbocsánat szentségében, akkor megmenekültök. Megáldalak titeket, Szívem túláradó, gondviselő szeretetével, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítések: Márk 1, 14-15: „Jézus… mondta: „Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.”
2015. 12. 13.
Kedveseim, örvendjetek és újjongjon a szívetek, mert érkezik Üdvözítőnk születésnapja. Készüljetek olyan lelki ajándékokkal, ami kedves a kis Jézus előtt. Hozzatok elé sok-sok lelki áldozatot, ami oly kedves az Ő szívének. Legyetek szerények és elégedjetek meg azzal, amitek van. Ne akarjatok mások fölé kerekedni és velük rivalizálni, mert hozzátok nem lenne méltó ez a viselkedés. Legyetek szelídek és békeszeretők, hiszen ezeket a tulajdonságokat Jézustól tanuljátok meg. Legyetek alázatosak és tanuljatok attól, aki zokszó nélkül elviselte, már a születése körüli nehézségeket is. Mégsem volt hiánya semmiben, mert édesanyja és szent József szerető szíve oltalomhelyet biztosítottak számára. Készüljetek, hogy meglátogassátok lélekben Jézust a betlehemi barlangistállóban. Vigyétek el Neki szívetek melegét és repeső örömét. Higgyétek, nagy vigasztalására lesztek. Örvendjetek, mert elérkezett megváltásotok napja és az üdvösségetek csillaga ragyog fent az égen. Bocsássatok meg egymásnak és ne nehezteljetek senkire, még magatokra sem!
Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/1021-karacsony-2015
2014. 12. 13. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/885-vertanusag
„Most nagyon sokan meg fognak halni. Kérd mindnyájukra a jó halál kegyelmét! Így imádkozz! Jézusom, Királyom! Te vagy az élet és a halál Ura. A Te értünk kiontott drága Szent Véredre kérlek, irgalmazz minden bűnösnek! Add meg nekik az igaz bűnbánat kegyelmét, még mielőtt lelkük kiröppenne testükből. Kérlek, mentsd meg őket a pokol rettenetes tüzétől! A tisztítótűz jótékony lángjai által égess ki belőlük minden tökéletlenséget, hogy megtisztult lélekkel léphessenek be Isten országába. Ámen.“
A Szentírás ide nyílt ki: 2 Tesszaloniki 2, 1. 3-12. „Krisztus eljövetelének előzményei. …előbb be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek. Sőt, Isten templomában foglal majd helyet, és istennek akar látszani. A gonoszság titka már munkálkodik… Akkor majd megjelenik a gonosz, de Urunk, Jézus elsöpri szája leheletével, és megsemmisíti jövetelének tündöklésével. Megjelenését a sátán erejéből mindenféle feltűnő tett, jel és hamis csoda kíséri, meg mindenféle gonosz csábítás is, azok vesztére, akik elkárhoznak, mert nem voltak fogékonyak az igazság szeretetére, ami üdvösségükre szolgált volna. Azért szolgáltatja ki őket az Isten a kísértés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak. Így azok, akik nem hittek az igazságban, hanem a gonoszságban telt kedvük, mind ítéletet vonnak magukra.”
Jézus: „Most ezeket az időket élitek. Most fogok visszajönni dicsőségben, hogy szám leheletével elsöpörjem, és megsemmisítsem a gonoszt, az antikrisztust, aki ha lehetne, még a választottakat is eltántorítaná az igaz hittől és Tőlem.”
A Szentlélek így imádkozott bennem: „Drága Jézusom, imádott egyetlen Királyom! A szívem telve van az Irántad való lángoló tűz szeretettel. Mérhetetlenül vágyom Szent Színed látására! Már-már haldoklom, a lelkem minduntalan kikívánkozik halandó porsátor testemből, hogy végre színről színre lásson Téged, Megváltó Istenét, és a Szívedre omoljon! Jézusom mikor? Mikor jelenhetek meg végre Isteni Színed előtt? Jobban vágyom Szent Színed látására, mint kitikkadt szarvas a hűs patak vizére! Csak a könnyeimet iszom éjjel és nappal, és fájdalmamban Hozzád kiáltozom: Jézusom, vegyél Magadhoz! Szabadíts meg ettől a testtől! Elemészt a vágy, hogy Hozzád mehessek! De Nálad nélkül semmit sem tehetek – ezt Te mondtad. Ezért szüntelen így imádkozom: Jézusom, legyen nekem a Te akaratod szerint! Bár mérhetetlenül vágyom Szent Színed látására, de egy pillanattal sem kérem előbb vagy később, mint ahogy Te akarod. Kérem a Te erődet és a Te kegyelmedet, hogy maradéktalanul teljesítsem rám vonatkozó örök szent tervedet. Erre kérem Tőled megerősítő áldásodat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.”
2011. 12. 13. Anna Terézia
http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/keszueljtek-vegs-eljoevetelere
URam! Add, hogy felfedezzem Benned életem értelmét, s Neked éljek utolsó szívdobbanásomig! Ámen


URam! Tarts meg minket szereteted rendjében! Ámen