Kútvölgyi kápolna engesztelés
2018. 08. 11, Szombat
A kútvölgyi kápolna előtt leültem egy kis padra, ahol csendben elmélkedtem. Váratlanul az Úr hófehér ruhában ki jött a kápolnából (melynek ajtaja tárva nyitva volt) és leült mellém, majd kedvesen így szólt hozzám:
“Ne félj, Én vagyok!” Aztán tovább folytatta: “Sebeim engesztelésén keresztül akarom megmenteni országotokat mindattól a büntetéstől, mely más országokat már javában sújt.”
Megértettem e szavak alapján, hogy a magyar nép legfőbb feladata Jézus sebeinek az engesztelése a világ bűneiért.
Az Eucharisztia előtt nagyon szépen zajlott az imádság, ami gyakran a csenddel volt kiegészítve. A csendben megkérdeztem az Úrtól, hogy mi az Ő akarata. Erre Jézus azt felelte: “Leányom, azt akarom, hogy eggyek legyetek Velem mind a földön s mind az égben.”
A csenddel kapcsolatban Jézus azt mondta: “A csendben ismerhetitek fel igazán isteni és emberi szívem lényegét, mert Én a csendben imádkozó lelkek előtt tárom fel misztériumom titkait. A szentek a csendben való elmélkedések során egyesültek Velem tökéletesen.”
Az ima alatt az Úr egy látomást is adott. Láttam, hogy Magyarországot kősziklák hegye veszi körül. A hegy mögött a természeti katasztrófák sorakoztak fel pl. árvíz, földrengés, vihar stb. A kősziklákon repedések és lyukak voltak, ám mégis fel tudta tartóztatni a katasztrófák sokaságát. Az Üdvözítő azt mondta:
“Sok magyar ember visszautasítja Atyám hívását, mert a hitüket elhagyták. Ennek ellenére mégis találok egy magot -kevesen vannak- hazátokban, akiknek hite szilárd és készek harcolni a lelkek megmentéséért. Az ő hitük és imájuk ereje alkotja a kősziklákból álló hegyet, amely nagy részben megvédi országotokat a nagyobb csapásoktól. Gyermekeim, adjatok hálát Istennek, hogy a természeti katasztrófáknak csak egy kisebb részét tapasztaljátok meg! Bizony mondom nektek, hogy ahol nincs hit, ott már jelen van a pusztulás. Mindazok az európai országok, amelyek vakmerően befogadják a menekülteket, bajba sodorják vele saját népüket, mert ezek az emberek a Sátánt szolgálják Allah képében és magukkal hozzák a népek büntetését. Ez a bűn következménye, amelyet senki sem kerülhet el csak imával, bűnbánattal és jóvátétellel.”
Láttam, hogy az imádság hatására Isten az ő angyalainak megparancsolta, hogy a kősziklák repedéseit és lyukait hozzák rendbe. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy hazánk minden katasztrófától mentes lesz.
Az engesztelés alatt az angyalok a szívünket (közepéből egy kis tömjénfüst szállt fel) a Szűzanya elé vitték, aki a szívek fölé emelte Szeplőtelen Szent Szívét, melyen kereszül a tömjénfüst még nagyobb erővel és fénnyel haladt az égbe egyenesen a Szentháromság trónja elé. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek az engesztelésre válaszként háromszoros kegyelmet küldtek vissza a magyar népre és a világra. Az Úr azt mondta: “Édesanyám mindig veletek van, amikor engeszteltek és Szeplőtelen Szent Szívén keresztül tökéletesen továbbítja imáitokat a Szentháromság elé. E kegyelem által engesztelésetek értéke megsokszorozódik, amit Én számtalan lélek javára fordítok. Lelketek akkor fejlődik igazán, ha édesanyámmal teljesen együttműködtök, aki ismeri az üdvösséghez vezető utat.”