2019. 09. 01, Vasárnap
Láttam az iszlám vallást, amely szüntelen gyarapodik mind a mai napig új tagokkal. Európa ismét ki van téve annak a veszélynek, hogy idegen népek elfoglalhatják az országokat, városokat. Ez annak a következménye, hogy az emberek Isten nélkül akarnak élni, mert jól érzik magukat a bűnben. Láttam az Antikrisztus személyét, aki már bejárta Európa legtöbb országát, ahol a vezetőkkel folyamatosan egyezkedett. Azok, akik nem hajlandóak az ő terveit támogatni, azokat leváltják és tönkreteszik az ő életüket. Láttam, hogy az Antikrisztus számára az iszlám olyan, mint egy földi sereg, amellyel fel veheti a harcot az összes vallással szemben. Ő támogatja szervezetével a menekültek beáramlását Európa országaiba. De az Antikrisztus ennél is többet akar. Célja, hogy a három legfőbb vallást egyesítse: a zsidóságot, a keresztényeket és az iszlámot. A többi vallás ezek köré fog épülni. Láttam, hogy az új világvallást a vallások közötti párbeszéd készíti elő. Az Antikrisztus az összes vallást uralni akarja. Terve, hogy a vallásokat egységre vezesse. De ez az egység csak zavart, megosztást fog okozni, hiszen egyik sem fér meg a másik mellett. Ez az egység csak látszólag fog annak tűnni, de belülről mindenhol ellenségeskedés lesz. A Sátán így fogja kigúnyolni az Egyházat, melyet Jézus Krisztus alapított a Földön. Láttam, hogy az új világvallás egyetemes lesz egy bizonyos ideig. Isten azonban nem engedi, hogy minden elvesszen. A maradék egyházat a Szentlélek fogja vezetni. Nagy lesz a sötétség, de Istennek a fénye sosem fog kialudni.
Jézus: „Az Antikrisztus már uralja a világot. Uralma akkor teljesedik ki, ha a vallások is az ő szolgálatába állnak. A világ politikusai, királyai hódolattal vannak iránta. Ők már elköteleződtek felé. A vallások vezetői is felajánlották szolgálataikat neki. Mit gondoltok, miért hajlamosak a más vallások vezetői a párbeszédre? Maguk is tudják, hogy mi a párbeszéd célja. A Sátán tudja, hogyha a katolikus Egyház két oszlopát megsemmisíti, akkor övé a hajó. Az egyik oszlopon az Eucharisztia áll, a másikon pedig Édesanyám. A tisztelet irántunk dühíti az egész alvilágot. Tehát a cél e tisztelet megszüntetése. A hajó ezek nélkül elsüllyed. Az Antikrisztus fogát csikorgatva várja nyilvános fellépésének a napját. Jelenleg Atyám keze tartja vissza, hogy ez idő előtt bekövetkezzen. A bűn embere lesz ő, aki ismeri a csábítás minden titkát. Imádkozzatok, hogy az Antikrisztus uralma megrövidüljön a Földön! Ezt az eseményt elkerülni nem tudjátok, mert az Írásoknak be kell teljesedniük. Ám az idejét megrövidíthetitek kitartó imádságaitokkal.”


Mária Magdolna