Gyógyulás
2018. 09. 22, Szombat
Jézus: „Gyermekeim, sokan nem veszik észre, hogy a Sátán milyen ravasz módon elrejtőzik a különböző karizmák gyakorlása mögé. A karizmákat a különböző gyülekezetek is komolyan gyakorolják, melyek Egyházamtól elszakadtak és tévtanításokat hirdetnek. Apostolaim nem ezekre az ajándékokra tették a hangsúlyt, hanem a szeretetre, mely mögött Én állok. Nagyon kevés az a választottam, aki egy gyógyítás vagy szabadítás során meg tud maradni az alázatban. Legtöbben hamar elbízzák magukat, és így tévedésekbe esnek, amiket fel sem ismernek. Akik önmaguknak tulajdonítják a gyógyításokat, azok könnyedén a gőg bűnébe esnek. Szent Pál felismerte, hogy az Én erőm leginkább a szeretetben mutatkozik meg. A szeretet nem kérkedik a különböző adományokkal és nem vágyik arra, amelyre nem méltó. Amikor betegeket gyógyítottam, akkor Atyám kegyelme által megszüntek a betegségek. Akik valóban hittek Bennem, azoknál a betegség (meggyógyított) már soha többé nem mutatkozott meg. Én nemcsak a testet akartam gyógyítani, hanem elsősorban a lelket. A betegségek nagy része a bűnökből fakadnak, melyek a lelkek mélyén gyökereznek. A Sátán szeret látványosan csodát színlelni, amivel álnok módon megtéveszti az embereket. Gyermekeim, Atyám végtelenül egyszerű, aki a csodákat rejtett módon viszi véghez. Ha valódi gyógyulás történik egy beteg esetében, akkor nem mutatkoznak rövid időn belül újabb betegségek. A tünetek gyarapodása mutatja, hogy a gyógyulás megtévesztő volt. Ne feledjétek, hogy az orvosok is eszközök az Én kezemben! Először mindig őket keressétek fel, hiszen a tehetséget Tőlem kapták ajándékba. Vannak, akik elakarják kerülni az orvosokat és ezért más megoldáshoz akarnak folyamodni. A Sátán ezeket az embereket könnyen csapdába csallja, mert nem bíznak Bennem. Bizony mondom nektek, hogy az igazi gyógyulások és szabadulások a szentségek ereje által következnek be, amelyekhez szükséges a hit és az őszinte bűnbánat. Gyermekeim, mindig imádkozzatok az orvosaitokért, akik megvizsgálnak titeket vagy műtenek benneteket. Az ima csodákra képes. Sok beteg azért csalódik az orvosokban, mert nem imádkoznak az orvosokért. Az orvosok között sokan nem hisznek Bennem, így a betegekben nem Engem látnak, hanem az embert. Vannak hívő gyermekeim, akik még betegségük alatt is evangelizálnak. Az orvosok is ugyanúgy szomjazzák az igazságot, mint mások. Soha nem tudhatjátok, hogy rajtatok keresztül kegyelmemmel kiket akarok megérinteni. Aki menekülni akar a szenvedés elől a könnyű megoldások lehetőségén keresztül, azok önmaguk elől menekülnek.”