2013. október 13. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…
„Drága gyermekeim! Most hozzátok szólok, akik hűségesek vagytok Hozzám, és várjátok eljövetelem napját. Ez a nap már nagyon közel van. Jól teszitek, ha várjátok, mert így nem ér meglepetésként, és készenlétben talál. Most azt mondom nektek: nem az üdvözül, aki azt mondja Nekem: Uram, Uram. Eljár Szentmisére, de utána folytatja bűnös életét. Ne legyetek képmutató keresztények, mert miattatok távolodnak el az Istenkeresők az Egyháztól. Tudjátok meg, hogy rajtatok fogom számon kérni ezeket a lelkeket, akik miattatok maradtak távol Tőlem, és szektákhoz csatlakoztak. Pedig Én elepedek a lelkükért, hogy őket is tápláljam drága Szent Testemmel és Véremmel. Értsétek meg: Én nem vagyok személyválogató. Én mindnyájatokat megváltottam, de a ti válaszotoktól függ örök üdvösségetek. Felelősek vagytok egymásért. Mindaz, aki megkapta a megtérés kegyelmét, köteles hirdetni az örömhírt, az Evangéliumot, amit Én tanítottam nektek. Ha elmulasztja, úgy jár, mint a példabeszédben az az ember, aki elásta az egy talentumot, ahelyett, hogy kamatoztatta volna, és az örök kárhozatban végezte.
Gyermekeim! Ti a világosság fiai vagytok, Nektek világítani kell ezen a földön. Ez azt jelenti, hogy jó cselekedeteitekkel ki kell tűnnötök a sötétség fiai közül, és az Én szeretetemet kell sugároznotok közöttük, és hirdetnetek kell tanításomat, az Evangéliumot életpéldátokkal, szavaitokkal és tetteitekkel. Ha nem ezt teszitek, képmutatók vagytok, akkor életpéldátokkal kigúnyoltok Engem és tanításomat. Rátok is vonatkoznak szavaim: aki nem vall meg Engem ez előtt a bűnös nemzedék előtt, azt Én sem vallom meg Atyám, és szent angyalai előtt. De aki megvall Engem, azt Én is megvallom Atyám előtt. Legyetek hűségesek Hozzám mindhalálig, így tegyetek tanúságot Rólam mindenki előtt! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: 1 Péter 1, 25. „…az Úr szava örökre megmarad.”