">
Örömünk oka
2012. 10. 23, Kedd
Boldog II. János Pál pápa: „Gyermekeim, ha egy fiatal anyát, aki éppen rajongó szeretettel öleli, csókolja és minden képzelhető módon becézi gyermekét, megkérdeznétek, miért örül annyira annak a gyermeknek, bizonyára azt felelné, hogy azért, mert először is az övé, azután mert olyan szép, és mert annyi viszontszeretetet talál nála. Így vagytok ti is a Szűzanyával. A Szűzanya először is mindenkié, illetve külön-külön azt mondhatjátok: az enyém. Hiszen a Mennyországban éppen az lesz a legnagyobb boldogság, hogy ott mindenki mindent és mindenkit a magáénak tekinthet és fog is tekinteni. Ott a szó szoros értelmében mondhatjátok majd, hogy enyém az Úristen, enyém az édes Jézus, enyém a Szűzanya, enyémek a szentek és az angyalok, úgy együttesen, mint mindegyikük külön-külön. Azonban ebben a boldogságban már itt a földön lehet részetek, éspedig annyira, amennyire szeretitek őket. Nem az Égieken múlik, hanem rajtatok. Ők mindig készek arra, hogy veletek legyenek.
A földi dolgok tekintetében az enyém, és a tied között nagy a különbség. Rendesen sok a másé, és kevés az enyém. A szerzetesek e tekintetben még legkevésbé panaszkodhatnak. Mert bár jogilag semmi sem illeti meg őket, övék a szerzet és a testvéri szeretet révén a testület, amelyben élnek. Egy szerető család boldogsága éppen abban nyilvánul meg, hogy mindegyik magáénak tekintheti a másik családtagot. Nagy érték a földön a jó barátok köre is. De azért mindez csak ideig-óráig tudja az embert boldogítani, mert ösztönszerűen érzi, hogy ez a földi enyém többé-kevésbé képzelődés, és nem állja ki a próbát, az egy anyai szereteten kívül. Ez utóbbi pedig szintén csak a gyermekkorban tudja az embert kielégíteni.
Tehát, igen kevés az a földön, amit ember igazán a magáénak nevezhet. Pénzről és vagyonról nem is beszélhettek: az csak rossz álmokat képes kelteni, de igazából nem tud boldogítani. A halállal pedig úgyis vége van mindezen dolgoknak. Ezért igen szegény az ember a földön. Igen szegény, mert semmije sincs. És még jó, ha ezt tudja!
Ellenben a Szűzanya nemcsak lehet a tiétek, hanem akar is az lenni! Ő a szó legszorosabb értelmében felétek tárja karjait, hogy szeretettel szoríthasson titeket anyai szívéhez. Az Ő szeretete mindenért kárpótol, Jézushoz vezet és Istenhez. És már most részesít titeket a mennyei boldogság előízében. Ez az anyai szeretet nincs személyes változásoknak alávetve, nem befolyásolja sem kor, sem betegség. A földön az öregedő, betegeskedő, és ennek következtében zsémbes, zúgolódó, rosszkedvű édesanya sokszor igen nagy teher még saját gyermekeire nézve is. Mennyire más ő most, mint amikor harminc-negyven évvel ezelőtt első gyermekét ölelte, csókolta, becézte! Nem lehet ráismerni. Ellenben a Szűzanya nem öregszik, sohasem zárkózik keserűen önmagába, mindig teljesen a tiétek, gyermekkorotokban éppen úgy, mint életetek késő estéjén. Ő sohasem lesz ráncos, arckifejezése sohasem savanyú, mmindig tökéletesen szép. Hogy is ne volna tehát örömötöknek oka?”
Képzeljétek magatok elé egy boldog családi kört karácsony estéjén! Nyílik az ajtó, és a gyermekek berohannak a karácsonyfás szobába, megállnak a gyertyadíszben pompázó fenyő előtt, s néhány pillanatig szinte szólni sem tudnak. Azután kitör belőlük az öröm, s mindegyik ujjongva nézi az ajándékot, amit neki hozott a Jézuska. Drága édesanyjuk pedig, aki sok önmegtagadás, munka és áldozat árán szerezte meg nekik ezt az örömöt, ott jár-kel közöttük, és élvezi gyermekei örömét. Igen, az ajándék örömöt okoz, még akkor is, ha magában véve csekély értékű, mert a szeretet kifejezője.
De ha múló értékű, földi ajándékokkal így van az ember, vajon mit szólhattok akkor a Szűzanya ajándékaihoz, hiszen ő a kegyelmek osztogatója, márpedig azok segítenek benneteket az örök boldogságba, és már itt a földön is a legnagyobb gyönyörűséget, a lelki békét biztosítják! És ha annak a karácsonyfának fokozott értéket ad az a körülmény, hogy az édesanya saját két kezének keserves munkájával szerezte meg, és megszenvedett érte, csakhogy gyermekeinek egy kis örömet okozzon, mit mondjunk akkor a Szűzanya ajándékairól, amelyekért Ő a Golgota keresztjének tövében szenvedte el a legrettenetesebb vértanúságot? Igazából csak a másvilágon fogjátok megtudni, mennyit kaptatok tőle, és hogy mennyire igazán volt Ő oka ideiglenes és örökké tartó örömeiteknek. Általában véve csupán a hit kelti bennetek ezen ajándékoknak tudatát, mert hiszen a kegyelmeket nem látjátok, azonban ha a Szűzanya belső szolgálatába szegődtök, akkor valósággal érezhetitek, hogy miként halmoz el benneteket ajándékaival. Akkor nem tulajdonítjátok többé véletlennek, ha töviseitek közé minduntalan rózsák fonódnak. Tudjátok, kinek köszönhetitek őket. Tudjátok, hogy ki a ti örömötöknek oka.”
Mária Magdolna
