Gecemáni órák
Gyermekeim! „Hányszor akartam egybe gyűjteni fiaidat, mint ahogy a tyúk szárnyai alá gyűjti csibéit, de ti nem akartátok” (Lk 13, 31-35). Azért jöttem, hogy Atyámtól kapott feladatot elvégezzem, de a zsidók nem fogadták be tanításomat. Ezért fordultam a pogányokhoz, mert ők sok hitetlen és gőgös zsidó helyét foglalják majd el a mennyek országában. Heródes életemre akart törni, de én tudtam, hogy még nem jött el még az időm. Nekem még el kell végeznem azt a feladatot, amit Atyám rám bízott: hogy gyógyítsam meg a betegeket, űzzem ki az ördögöket a megszállottakból, és hirdessem, hogy elközelgett Isten Országa! Csak miután elvégeztem feladatomat, azután szenvedtem el a próféták által előre megjövendölt szörnyű kereszthalálomat. Ti miért gondoljátok, hogy amiért meg vagytok keresztelve, már nincs szükségetek megigazulásra? Mindenkinek követnie kell engem, ha Atyámhoz akar eljutni! Senki sem kerülheti ki ezt az utat! Csak aki irántam való szeretetből önként lemond saját akaratáról, és úgy követ engem, csak annak van megígérve az örök élet! Keressétek, és akarjátok megvalósítani akaratomat, hogy örömmel fogadjak titeket a mennybe!
Jézus