Szent Imre herceg
Testvéreim! (Lk 12,35-40) „Ahol a kincsed, ott a szíved is.” Ezt tanultuk Jézus Krisztustól. Ha mennyei kincseket gyűjtünk, az azt jelenti, hogy a szívünk is oda vágyik. Szent Mór kiváló tanítómesterem volt, akitől minden mennyei értékes dolgot megtanultam. Következetes, és odaadó szerzetes volt, akitől elsajátítottam a lelki élet kiváló magaslatait. Úgy felkészített lelkileg, mintha érezte volna, hogy rövid ideig fogok élni e földön. Olyan szolgát nevelt belőlem, akit felövezett, és égő mécsest adott a kezembe, hogy éberen várjam az Urat, aki a mennyezőről hazatérve zörget, hogy azonnal ajtót nyissak neki. „Ti is álljatok készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok.” Rengeteget imádkozom a fiatalokért, akik nem is tudják, mekkora kincset kaptak a szentségekben. Imádkozzatok, hogy Istennek tetsző hitoktatóik legyenek, és a világ szelleme ne tudja őket megrontani. Imádkozzatok igazi papi hivatásokért, akik eljutnak az életszentség magaslatára, mert Istennek tetsző módon élnek. A Szentlélek tüze érintse meg szívüket, hogy Lélek szerinti papokká formálódjanak, akik boldogan követik mesterüket, Jézust.
Szent Imre