- november 21. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim, Szívemnek áldott kicsinyei! Ismerjétek föl az idők jeleit! Az óra itt van. Soha nem volt még ilyen káosz a világban, mint most. A pokol összes ördöge és démona ki van szabadítva, hogy zűrzavart keltsenek a lelkekben és az emberek között. Már minden készen áll a harmadik világháború kirobbantására. Pattanásig feszült a helyzet. Imádkozzatok a békéért! Imáitokra még sok kegyelmet adok. Jóllehet, a világ megtisztítását már nem lehet elkerülni, ez már régóta elkezdődött, de nem mindegy, hogy egy adott területen belül mennyi lesz a szenvedés és a kár.
Kicsinyeim! Szavaimat soha ne felejtsétek el: „Én veletek vagyok a világ végezetéig”, „Nálam nélkül semmit sem tehettek.” „Aki kér, az kap, aki zörget, annak ajtót nyitnak.” A hittel teli, kitartó, állhatatos imára sok kegyelmet adok. A leghatásosabb ima a rózsafüzér. Azért, mert abban az Én életemről elmélkedtek, és Édesanyám maga könyörög értetek. Ezért biztatlak benneteket, hogy mindennap mondjátok el a rózsafüzért, legalább egy öt tizedes szentolvasót, amelyből rengeteg kegyelem forrásozik. Erre az imára minden kegyelmet megkaptok, amire szükségetek van, mert maga a Szentlélek és Édesanyám könyörög értetek.
Kicsinyeim! Ne féljetek attól, aminek be kell következnie! A Szentírásban benne van, Szent Péter apostol levelében: „A világ tűz által tisztul meg.” Száz évvel ezelőtt az angyal lángpallossal akarta meggyújtani a Földgolyót. A pallos lángját Édesanyám kezéből kiáradó fény, a szeretetláng oltotta el, mert az isteni szeretet lángja összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint a gyűlölet tüze. Azért kérem most is az imát. Égig érő könyörgéssel, Isten iránti végtelen nagy szeretettel imádkozzatok, és kérjétek Tőlem a kegyelmet a lelkek megmentéséért, kegyelmem kiáradásáért, az elmék megvilágosodásáért, és mindazért a kegyelemért, amire itt és most szükségetek van. Itt vagyok köztetek, keresztre feszítve, Véremet kiontva, mert a hitetlenek, a bűnben élők ma is keresztre feszítenek Engem a lelkükben, és ha újra itt lennék köztetek, megint keresztre feszítenének, mint kétezer évvel ezelőtt. Mivel már fölmentem Atyámhoz és testben nem jövök el úgy újra, mint legelőször, hanem csak megdicsőült formában, az ég felhőin, ezért most azokat üldözik, akik a Nevemet viselik, és tanításom szerint élnek. Ezért van most ilyen nagy keresztényüldözés. A sátán látja a keresztények homlokán a szent jelet, a keresztség szentségét, és dühödt erővel támad rájuk, hogy elpusztítsa őket. Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelketek fölött nem lehet úrrá. Ti szent istenfélelemmel tartsátok meg törvényeimet, a szeretet főparancsát és akkor nyugodtak lehettek bármikor és bármilyen körülmények között haltok meg: biztos helyetek van a Mennyben.
Erre áldalak meg titeket, Szívem túláradó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Mk 6, 34: „(Jézus) sok mindenre kezdte őket tanítani”