2017. 12. 08, Péntek (Szűz Mária Szeplőtelen fogantatásának ünnepe)

 

Imatalálkozó a Regnum Marianum kereszt előtt

 

A rózsafüzér imádkozása közben láttam, hogy a Szűzanya megjelent közöttünk angyalai kíséretében. Mennyei Édesanyám (hófehér fátyolt és hosszú ruhát viselt aranyövvel a derekán) egy gyönyörű virágkoszorút helyezett a kereszt tövébe a megemlékezés jeleként, hogy egykor itt egy templom állt, melyet a kommunizmus emberei lebontottak. Az angyalok körül vették a Regnum Marianum romjait és bekapcsolódtak az imádságba.

 

A Szűzanya megáldott minket a hazáért vállalt áldozatunkért, majd kitárta kezeit és így szólt: „Gyermekeim, mindig bízzatok az én szeretett Fiamban, hiszen Ő nem ismeri a lehetetlent, mert minden lehetséges számára. Bár a Regnum Marianum templomot lebontották annak idején, mégsem tudta a kommunizmus a kereszténységet eltörölni hazátokban. Örüljetek és örvendezzetek, mert az én Regnum Marianumom újra fel fog épülni, mégpedig a Normafánál. Isten akarata az, hogy általam közelebb jussatok Jézus Krisztushoz, aki egy az Atyával és a Szentlélekkel. Édesanyaként csak arra vágyom, hogy úgy szeressétek Fiamat, ahogyan én szeretem. Egyedül csak Benne lelhetitek meg lelketek békéjét és boldogságát. Ha ismernétek az Ő szeretetét, akkor szüntelen lángolna szívetek iránta és azon lennétek, hogy minden gondolatotokkal, szavaitokkal és tetteitekkel megörvendeztessétek őt. Mennyei Atyátok a próbatételek sorozatát tárja elétek a Földön, hiszen csak az üdvözülhet, aki mindvégig kitart. Imádkozzatok gyermekeim, mert sokan elhagyják Fiam egyházát, és ez még a leghűségesebbnek bizonyult keresztényeket is érinti! Ó, kicsinyeim, a bűn olyan nagy homályban tartja az emberiséget, hogy az emberek már a rosszat jónak tartják, a jót pedig rossznak. Kérjétek a megkülönböztetés kegyelmét, hogy a lelkiismeretvizsgálatotok és a döntéshozatalotok során a Szentlélek vezessen titeket! Harcoljatok testetekkel, lelketekkel a Sátán ellen, aki mindenütt káoszt okoz. A magyar nép kiváltságos Isten előtt, hiszen édesanyai oltalmam veletek van. Soha nem mondok le rólatok, ahogyan Fiamról sem mondtam le halála utolsó pillanatáig. Ha szíveteket Fiamnak ajándékozzátok, akkor a gonosz nem lesz képes erőt venni rajtatok. Mindennap tiszta szívvel egyesüljetek Fiammal a szentáldozásban, és akkor meg fogjátok tapasztalni Isten kegyelmének erejét.”

 

Láttam Jézust, ahogyan karjával átölelte országunkat és így szólt: „Én szeretett magyar népem tenyeremben hordozlak téged mindaddig, amíg hű maradsz Hozzám és tanításaimhoz.” Később az angyalok egy hatalmas keresztet drága kövekkel díszítve (pl. gyémánt), és ezt a keresztet a Nap fénysugarai körülvette és egészen tündöklővé, csillogóvá tette. Az Úr azt mondta: „Ez a kereszt Magyarországot jelképezi. Sok csillogó ékkő fedi be, hiszen felajánlott szenvedéseitekkel hatalmas érdemeket szereztek a Mennyben, amelynek nyoma örökre megmarad. Hamarosan meg fogjátok tapasztalni felajánlott szenvedésetek gyümölcsét, mert azt akarom, hogy ez az ország felvirágozzon és Isten iránti hűségével példát mutasson más nemzeteknek. Csak azok az országok fognak fennmaradni a világ végezetéig, ahol az emberek hűségesek Atyámhoz és szent törvényei szerint élnek. A bűn ugyanis mindent rombol (emberek lelkét és a teremtett világot) és csak úgy lehetséges a süllyedő hajóból kimenekülni, ha Isten kezébe kapaszkodtok, és bűnbánó szívvel elfordultok a gonosztól és annak minden csábításától.”