Gyermekeim! (Jn 20, 2-8) Szent János életéről a legjelentősebb forrás az általa írt evangélium. Amikor feltámadásom hírét Mária Magdolna jelentette az apostoloknak, akkor elsőnek Péter Jánossal futott oda a sírhoz. János, mivel még fiatal volt, ezért hamarabb odaért, kíváncsiam bekukkantott a sírba, de megvárta, Pétert, hogy ő is odaérjen. Látták az „otthagyott gyolcsot, meg a kendőt, amellyel fejemet takarták be, amely külön összehajtva volt, egy más helyen.” Ők azok a tanúságtevők, akik e látvány kapcsán kezdték megérteni az Írást, hogy harmadnapra feltámadok. János csak ennyit tolmácsolt evangéliumában: „Látta, és hitt.” Feltámadásom tanúságtétele erre a két szóra alapozódik. Az apostolok vállalták értem a legnagyobb megpróbáltatást, a vértanúhalált. Jánost ugyan forró olajjal teli üstbe dobták, de sértetlenül került ki. Akkor méreggel telt kehelyből itatták meg, de életben maradt.  Végül Patmosz szigetére száműzték, ahol egy viharos éjszakán hatalmas látomásban megnyitottam előtte a menny és a föld titkait, és feltártam előtte a jövőt. Sokáig maradt elragadtatásban. Később pergamenre írta látomásait, és elküldte a Kisázsiai egyházaknak.

Jézus