Gyermekeim! (LK 2, 36–40) A próféta mellé társult a prófétaasszony, tanúságtétele is. Izraelben mindig voltak olyanok, nők, akik a Lélek adományait birtokolták. Nemcsak Simeon lelkét, de Annáét is az ószövetségi jámborság formálta ki. Magas korukban is Istennek a tetszése voltak. Amikor Anna velem találkozott, élete fegyelmezett, és tiszta volt. Éjjel–nappal imádságban, és böjttel teltek napjai, egészen Istennek, élt. Anna alakja, a keresztény özvegyek ragyogó példája lett. Aki valóban özvegy, és magára maradt, az jó, ha nekem szenteli magát, kitartóan imádkozik és könyörög éjjel, és nappal. Anna, a Szentlélek fényében ismert fel engem, akit Édesanyám hozott a templomba. Messiási eljövetelem örömmel töltötte el, ezért tudott apostollá válni. Újból, és újból beszél rólam, azoknak, akik várták a megváltót. A kinyilatkoztatás szavát úgy kell befogadnotok, akár a vendéget. Megkezdődött megváltásom időszaka, mert bennem jelen van a végső időkre megígért üdvösség. Ez akkor fog teljes mértékben megvalósulni, amikor dicsőségesen felmagasztaltatom Jeruzsálemben.
Jézus
Anna Terézia által Elmélkedések a napi evangéliumhoz és ünnephez
2019.12.30. 11:50 :: Andre Lowoa
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://uzen-e.blog.hu/api/trackback/id/tr10015411132
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.