2017. április 2. Itthon a kegyelem órájában Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Higgyetek üzeneteimben! Csak annyi történhet meg, amennyit megengedek. Én a szívek és vesék vizsgálója vagyok. Egyházamat most forgatják ki sarkaiból azért, mert ők nem képviselik azokat az értékeket, amelyeket Egyházamra bíztam. Nem kell nekik az erkölcs, a tisztaság, a becsület, a tisztesség és legfőképpen a szeretet és az életszentség. Ők a sátán eszközei, akik zűrzavart teremtenek, amerre csak járnak-kelnek. Falakat húznak ember és ember közé, hogy megosszák őket. Így könnyebben elbuktatják, mert ahol összefogás és szeretet van, ott több az erő, és nehezebb elveszejteni.
Drága gyermekeim! Én, Aki a szíveket és a veséket vizsgálom, belelátok gondolataikba, és tudom, mit terveznek. Meg fogják fosztani híveimet a legnagyobb erőforrástól: Tőlem, Aki a Legméltóságosabb Oltáriszentségben jelen vagyok. Utána a papság következik. Papjaimat nem fogják fölszentelni. Érvénytelenné teszik az egyházi rend szentségét, pontosan úgy, mint a protestánsoknál, ahol nem szentség a pappá szentelés, sem a házasság. Nincs bérmálás, gyónás, Oltáriszentség és betegek szent kenete. Egyedül a keresztséget hagyták meg. Ha viszont papjaimat nem szentelik föl, akkor nem is mutathatnak be Szentmisét. Ez a céljuk. Ha már eltörölték az Oltáriszentséget, ne legyenek papok, akik lehívják a Szentlelket, hogy átváltoztassa a kenyeret és bort az Én Testemmé és Véremmé. Ezért, drága gyermekeim, mindent, ami a szentségekkel összefügg, tehát a papszentelést is, csak a rejtekben, titokban lehet majd megtenni, mivel a hivatalos egyház mindezeket el fogja törölni. Csak imitálni fogják a szentelést, ami nem szentség többé. Az engedelmességet, amit az eretnek felsőbbségnek tesznek, a világvallásra fogják letetetni. Mivel ez nem szentelés és nem szentség, így érvénytelen. Ezért ugyanúgy, mint a Szentmisét, az igazi pappá szentelést is csak a rejtekben lehet majd lebonyolítani. A sátán teljesen felrúgja Egyházam törvényeit. Ez a végső csapás Egyházamra, mivel a sátán száz évet kért Egyházam megsemmisítésére. De amint már mondtam nektek, a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Jóllehet, az eretnekek, akik a hivatalos egyházban működnek, csak a hamisságot, és a hazugságot fogják hirdetni. A rejtekben levő Egyházam lesz az, amire érvényesek szavaim: a pokol kapui nem vesznek erőt rajta azért, mert ők hűek maradnak tanításomhoz. Hűségesen megtartják törvényeimet, és az Én szavaimat elismételve mutatják be a Legszentebb Áldozatot, a Szentmisét. Ezt cselekedjétek az Én emlékezetemre. Ezért csak oda menjetek, ahol ezeket a szavakat halljátok.
Drága gyermekeim, készüljetek föl, mert beteljesülnek szavaim. A még szentelés előtt álló kispapjaim nagyon gondolják meg, hogy kinek tesznek hűségesküt. Jobb, ha nem „szentelik” őket az eretnek egyházba, mert ténykedéseikben ezzel korlátozzák őket: vagyis nem mutathatnak be Szentmisét. Mindezeket azért mondtam el nektek, hogy ne lepődjetek meg, ha ezzel a változással találkoztok. Mindenre jó előre fölkészítettelek benneteket. Szavaim igazak és ámenek és beteljesülnek a maguk idejében. Megáldalak titeket Szívem túláradó szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítések: Ef 5, 6-7: „Senki ne vezessen félre benneteket üres beszéddel, mert ezek miatt éri Isten haragja a hitetlenség fiait. Tehát ne vállaljatok velük közösséget.” Mt 26, 56: „…beteljesedjenek a próféták írásai” 75: „Jézus szava” Tit 3, 9: „Kerüld az oktalan vitát…” 11: „…az ilyen ember megromlott, bűnben él és saját magát ítéli el”