Istenem! Bocsáss meg nekem, amikor a saját dicsőségemet keresem és munkálom. Pedig tudom, hogy ez hiábavalóság és Téged rövidít meg. A Te dicsőségedet kell munkálnom napról napra. Légy segítségemre ebben! Ámen
Mennyei Édes Atyám!
Köszönöm Neked a mindennapi védelmedet. Köszönöm Neked, hogy Te vagy az, aki tollaiddal betakarsz minket, és a Te szárnyaid alatt találhatunk oltalmat. Nagyon hálás vagyok neked azért is, hogy Te vigyázol az Afganisztánban szolgálatot teljesítő hitvesemre, és olyan jó tudni, hogy az Ő életét is te őrzöd. A kisfiam is a te oltalmad alatt van, és így vidám az életünk. Drága Krisztus, kérlek, bocsásd meg az indulataimat, taníts meg arra, hogy amikor bántanak, akkor is tudjak szelíd maradni. Taníts a Te utadra, és adj örvendező szívet a nehéz napokon is. Atya, Fiú, Szent Lélek Isten. Ámen
Uram! Egészséges lelki életre törekszem, vagyis imádkozom Hozzád és olvasom Igédet. Ráadásul nem nagy ritkán, hanem naponta teszem ezt meg és érzem, tudom, hogy mennyire jó nekem. Sőt, azok is megtapasztalják áldásait, akik mellettem élnek. Köszönöm, hogy szólsz hozzám és én is elmondhatom mindazt, ami bennem van. Jézusért kérlek! Ámen
Uram, Istenem, édes jó Atyám, megköszönöm, hogy eddig velem voltál. Amikor nem ismertelek, akkor is mellettem voltál. Amikor megismertelek, atyai szeretetedbe vontál. Jó volt és jó marad naponta veled találkozni, veled beszélgetni. Te minden kérdésünkre felelsz, ha rád hallgatunk. Meghallgatod gyarló szavainkat, szóba állsz velünk. Maradj velünk, Urunk, és adj nekünk elég okosságot, hogy ne a folyton változó emberi bölcsesség fövenyére, hanem igéd kősziklájára építsük életünket, munkánkat, jövőnket, bízzuk rád népünket, családunkat, utódainkat. Tarts meg, védj meg, adj biztonságot nekünk. Egyedül benned bízunk, őrizz meg Fiad közösségében, és fogadj magadhoz, mikor majd mennyei ajtódon kopogtatunk. Ámen.
/V.L./
Uram! Tudom, hogy ott vagy mindenben, mégsem tudlak megfogni, s mégsem láthatlak. Add nekem, hogy lélekben megtapasztalhassalak nap mint nap, s boldogan élhessek a tetszésedre is! Ámen

URam! Add, hogy ne vesszen el néped a betű-erdőben, s meglássuk üdvözítő akaratoda szívünkben, s aszerint éljünk! Ámen
URam! Csodáidat ismertesd meg velem, hogy éljek általuk, s dicsőítselek Téged életem minden napján! Ámen
Uram! Egészséges lelki életre törekszem, vagyis imádkozom Hozzád és olvasom Igédet. Ráadásul nem nagy ritkán, hanem naponta teszem ezt meg és érzem, tudom, hogy mennyire jó nekem. Sőt, azok is megtapasztalják áldásait, akik mellettem élnek. Köszönöm, hogy szólsz hozzám és én is elmondhatom mindazt, ami bennem van. Jézusért kérlek! Ámen
Uram, Istenem, édes jó Atyám, megköszönöm, hogy eddig velem voltál. Amikor nem ismertelek, akkor is mellettem voltál. Amikor megismertelek, atyai szeretetedbe vontál. Jó volt és jó marad naponta veled találkozni, veled beszélgetni. Te minden kérdésünkre felelsz, ha rád hallgatunk. Meghallgatod gyarló szavainkat, szóba állsz velünk. Maradj velünk, Urunk, és adj nekünk elég okosságot, hogy ne a folyton változó emberi bölcsesség fövenyére, hanem igéd kősziklájára építsük életünket, munkánkat, jövőnket, bízzuk rád népünket, családunkat, utódainkat. Tarts meg, védj meg, adj biztonságot nekünk. Egyedül benned bízunk, őrizz meg Fiad közösségében, és fogadj magadhoz, mikor majd mennyei ajtódon kopogtatunk. Ámen.
/V.L./
Uram, Istenem! Szívemet tisztítsd kegyelmesen, hogy jól láthassalak Téged, a világot és önmagamat! Ámen
Uram! Légy velem, hogy érzelmeim tüzében el ne égjek! Ámen