Drága Istenünk, tölts meg minket keresztyén testvéreink iránti szeretettel, és minden ember iránti szeretettel. Mentő, cselekevő szeretettel. A Te szereteteddel. Ámen
Felséges Istenünk, minden jót Tőled kaptunk, s Neked mondunk hálát mindenért. Bocsásd meg nekünk mindazt, amit vétettünk és mulasztottunk ellened és embertársaink ellen. Szánkkal hirdetjük, hogy Hozzád tartozunk, de embertársaink mellett nem állunk ki hangos szóval, akiknek etnikai hovatartozásuk miatt hátrányos helyzet jutott ebben az életben. Add, hogy amint Krisztus Urunk magára vette bűneinket, mi is részt tudjunk vállalni elkeseredett embertársaink szenvedéseiben, gyötrődéseiben. Segíts bennünket egymás terhét hordozni! Add, hogy a másik emberben, bár bőre színe nem egyezik a miénkkel, felfedezzük, hogy őt is TE képedre és hasonlatosságodra teremtetted, s Te leheltél belé életnek lelkét. Vezess bennünket Szentlélek Isten a megbékélés útján. Add, hogy ne csak szólamok hangozzanak ajkunkról, de tetteink hirdessék: Előtted Uram minden teremtmény egyenlő, s csak Krisztus válthat meg bűneinkből. Ámen
Krisztusom, akarok a Tied lenni. Tudom, nem vagyok odavaló. Nem ragyog belőlem semmiféle drágakőnek fénye, csak gyarló emberi nyomorúság. De vágyom oda menni. Vágyom veled lenni. Vágyom arra, hogy én is ott legyek „menyasszonyodnak", örökkön élő mennyei egyházadnak csodálatos, emberi szóval elmondhatatlan dicsőségében. Ne bűneimet, méltatlanságomat nézd, Uram! Szereteted azt mind eltörölheti, ha Te akarod. Szeress engem, bűnös gyermekedet, fogadj be szeretteimmel együtt mennyei otthonodba! Ámen
/V.L./
URam! Add, hogy ne felejtsem el egy pillanatra sem, mire is teremtettél! Ámen
URam! Agyonszabályoztuk világunkat, de Nélküled így sem találjuk meg benne boldogságunkat. Add, hogy kegyelmed révén boldoguljunk benne! Ámen
Uram! Köszönöm, hogy szeretetedből adtál mellém olyan embereket, akiknek fontos vagyok, akik szeretnek, és akiket én is szeretek. Add, hogy soha ne éljem meg blamának a szeretet megnyilvánulásait! Ámen

Istenem! Add, hogy ne essek kétségbe gyötrő körülményeim láttán, s életem nehéz pillanataiban is Rád figyelve megmaradhassak emberi méltóságomban, s tudjalak szüntelen dicsérni Téged! Ámen
Krisztusom, akarok a Tied lenni. Tudom, nem vagyok odavaló. Nem ragyog belőlem semmiféle drágakőnek fénye, csak gyarló emberi nyomorúság. De vágyom oda menni. Vágyom veled lenni. Vágyom arra, hogy én is ott legyek „menyasszonyodnak", örökkön élő mennyei egyházadnak csodálatos, emberi szóval elmondhatatlan dicsőségében. Ne bűneimet, méltatlanságomat nézd, Uram! Szereteted azt mind eltörölheti, ha Te akarod. Szeress engem, bűnös gyermekedet, fogadj be szeretteimmel együtt mennyei otthonodba! Ámen
/V.L./
URam! Add, hogy ne felejtsem el egy pillanatra sem, mire is teremtettél! Ámen
URam! Agyonszabályoztuk világunkat, de Nélküled így sem találjuk meg benne boldogságunkat. Add, hogy kegyelmed révén boldoguljunk benne! Ámen
URam! Békétlenségről hallok minden nap... Ezt kapom a hírekben, s ezt hallom mások panaszaként is. Add, hogy a sok-sok negatív hír közül kihalljam evangéliumodat, s megbékélve Veled, hálásan élhessem nekem rendelt véges időmet! Ámen
Uram! Bölcsességet adj nekem, hogy kanyargó útjaimon felfedezhesselek, s lelkem a vándorlás fáradalmai közepette békességet nyerjen! Ámen