Hamarosan eljön a végső összecsapás
2016. 05. 18, Szerda
A Mennyben szemléltem az angyali seregeket, akik fel vannak fegyverkezve és készek mindennap megvívni szellemi háborújukat a bukott angyalokkal. Hamarosan eljön a végső összecsapás, és az angyalok kérik tőlünk, hogy velük együtt működve harcoljunk a bűn ellen. Szent Mihály megjelent, és a földre rajzolta kezével Magyarország térképét, és közben így szólt: „Magyarország is társulni fog mind az égi, mind a földi háborúhoz. Ne féljetek, mert országotok nem fog elpusztulni! Imádkozzatok az ellenségeitekért, akiknek napról napra növekszik az ereje! A világ most újra ki van szolgáltatva az iszlám terjeszkedésének. Ezek az erőszakos emberek hódítani jönnek, és kevert népeket nemzeni. A világ még sosem tapasztalt társadalmi, vallási és kulturális összeomlás előtt áll, ami az emberek vesztét okozza. Ne csodálkozzatok, hogy ezek az események bekövetkeznek, hiszen Európa elhagyta Istent és lassan megfosztotta önmagát mindattól, ami jó és igaz! A reményt sose veszítsétek el, mert Isten hatalmas és győzelmét egy pillanat alatt is learathatja, ha akarja. Emlékezzetek Szent Péter szavaira: „Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az Ördög, mint ordító oroszlán jár körbe, keresve kit nyeljen el!” (1Pt 5, 8) Ez az ordító oroszlán csak egyet akar, ami nem más, mint a kereszténység megsemmisítése. A világméretű üldöztetésről adott jövendölések beteljesednek, és ti már szemtanúi vagytok ezeknek. Legyetek óvatosak, és ne éljetek úgy, mint az esztelenek, akik nem vesznek tudomást a valóságról és azt mondják: Még van időnk! Én, Szent Mihály arkangyal hívlak titeket seregeimbe, mert együtt akarok harlcolni veletek! Tudom, hogy gyengék vagytok, mert könnyen hajlotok a rossz felé. Ám higgyetek abban, hogy Isten a kicsik által aratja le győzelmét a sátán fölött.”
Mária Magdolna