A Mennyei Atya a magyarságnak
A Mennyei Atya egy nagy tömeg ember elé vezetett. A tömegben voltak fehér hosszú ruhás férfiak és a Szűzanyához hasonló öltözetű, fehér fátyolt viselő és kék ruhába öltözött nők és kislányok. De fekete ruhás emberek is voltak közöttük (bűnös lelkek). Én a Szűzanya karjaiban voltam, mint egy kisgyermek, és a Mennyei Atyára néztem, aki így szólt mindannyiunkhoz. „Drága magyar gyermekeim! Ne kételkedjetek abban, hogy Szűz Mária országa vagytok-e, vagy sem. Mert miután Szent István felajánlotta országotokat, azóta Égi Édesanyátok országa lettetek. Sok kegyelemmel árasztalak el benneteket nagy szeretetemben, hogy általa kitarthassatok a hozzám való hűségben és szeretetben. Legyetek gyermeki lelkületűek! Mert az ilyen lelkek kerülnek be egyenesen a Mennyek Országába. Bízzátok Égi Édesanyátokra lelketeket, aki megtanítja nektek, hogyan kell azon az úton haladni, melyet kijelöltem számotokra. Imádkozzatok azért, hogy egymással egységben legyetek! Mert az egység által egyek lesztek velünk, Égiekkel, így a Szűzanya vezetésével győzelmet arathattok ellenségetek a sátán felett, akinek nagy célja, hogy szétválasszon titeket. Sajnos még sok bűnös ember él ebben az országban. Ezért a ti feladatotok, engesztelő gyermekeim, hogy imádkozzatok testvéreitek megtéréséért. Égi Édesanyátok sokszor jár értetek közben szent színem előtt. Legyetek hálásak iránta, mert ha ő nem imádkozna értetek, akkor elvesznétek! Legyetek kitartóak! Mert csakis a kitartó országok maradhatnak fenn a világon, akik minden hitüket és reményüket belénk Égiekbe vetik! Mutassatok példát más testvéreitek számára egységetek és szeretetetek által!” Ezután a Mennyei Atya a Szentlélekre mutatott, aki fényes emberi alakban jött el közénk, majd így folytatta: „Gyermekeim, Szentlelkem eljövetelekor mindannyian meg fogtok térni! Így hatalmas kegyelmem által, újból visszatérítem országotokat a Szűzanyához, aki nagy örömmel karjaiba vesz és elvezet benneteket az új világba, ahol nincs többé bűn, csak szeretet.” Utána mindannyian (több millió ember) egy fényes rózsafüzért alkottunk, melynek középpontjában a Szűzanya állt, fölötte pedig ott volt az Úrjézus a kereszten.
A Szűzanya előtt egy atya volt. Térden állva imádkozott Égi Édesanyánkhoz, aki imáját meghallgatva közbenjárt Szentfiánál. Az Úrjézus meghallgatván édesanyja kérését, nagy fájdalmaiban feltekintett az égre és a Mennyei Atyához imádkozott. A Mennyei Atya, hatalmas emberi alakban Szentfia keresztje felett állt és megáldotta országunkat, hogy mindvégig megmaradhassunk az Égiek kegyelmében és az irántuk való hűségben és egységben az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Utána felemelte előttem az Úrjézus Szent Testét, melyen ezt a feliratot láttam. „Engesztelő Magyarország”.
Mária Magdolna
http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-uezenetek/a-mennyei-atya-a-magyarsagnak